Reggel kimentünk a buszhoz, öt és fél óra az út Xianból Wutangshanba. Már épp készültünk, hogy valami kényelmetlen út vár ránk, erre egy hiperszuper Volvo busz, a nyakpárna a hátizsákban, egyik legfontosabb kellék.  A mellettünk álló busz nagyon messze mehetett, mert emeletes ágyak voltak benne. az útiköltség töredéke a vasúténak, így elég népszerű. Annyira, hogy észak-dél viszonylatban használják, huszonórákat mennek az emberek rajta. Mindenhol autópálya, semmi zötykölődés. Útközben két olyan színvonalú helyen álltunk meg pisilni, hogy az osztrákok is megirigyelhetnék. Egyetlen különbség, hogy guggolós vécé van, de meggyőződésem, hogy ez sokkal higiénikusabb, mint az angol, ne,m kell parázni, hogy hozzáérsz az ülőkéhez, van kapaszkodó is általában, és tisztítani is könnyebb. Szerintem itt guggolva is szülnek, az üzletek elé is vagy kiguggol a tulaj, vagy nagyonmini összecsukható sámlin ül. észre sem vettünk ezt a sok órát, volt három film, egy Back to 1942 című, a nagy menetelésről, Tim Robbins is játszik benne, meg két másik, az egyik valami rendőrös, a másik az überripacs baromság.

Ma van a huszadik évfordulónk. Mikor Dzsó a Körös partján meglátott, és mellém ült, kabátját a tűz fölé rakta, mert vizes lett, mikor Sickratmant (paizsmikit) kimentette a vízből, és azt mondta nekem:"az Anatole France utcában születtem, sanyarú gyerekkorom volt "

Mivel előtte láttam Belmondo filmjét, amiben ezzel csajozott, hát elkezdtem marhára röhögni... :)))

aztán szóba jött Kína, hogy van nekem szerettem, aki oda járt egyetemre, tudok egy mondatot. Erre megértette, már tudtam, hogy ez milyen jó lesz. Jó lett....

Szóval megérkeztünk a városkába, itt a kisváros azt jelenti, hogy csak egymillióan laknak benne. Kimentünk a pályaudvarra, vettünk holnap estére vonatjegyet Chongqingba, az már Szecsuan, 40 fok lesz.... 11 órát fogunk vonatozni éjszaka, hálókocsiban.

miközben ezeket írom, jobbra békák üvöltenek, a hátam mögött meg egy kabóca, mintha flexelnének a fülem mellett...

Megnéztük a múzeumot, a taoizmus történetéről, este a város hősöktere méretű főterén ezredmagunkkal üldögéltünk. Ez a hely a tajcsi bölcsője, az egy főre eső yin-yangok száma itt a legnagyobb, a főtér is az, az utcakövek is, a csatornafedőt még kihagyták, de visszanézünk pár év múlva :)))

A pelenkaeladás ebben az országban a legkisebb szerintem, a kicsik alul kivágott nadrágot kapnak, ahol érik, ott csak leguggolnak és kész is... a nők több féle koreográfiát táncolnak a tér szélein, másik széleken énekelnek, zenélnek, középen keringőznek. Csodás ez a közösségkeresés, nagyon irigylem.

ami még vicces, hogy ha nem tudnak velünk beszélni, kínaiul leírják a dolgokat, megszokták, hogy országon belül működik, hisz olyan különbözőek a dialektusok. De ezen mi jót mosolygunk, úgyhogy pálcikaemberekkel támadunk, majdnem egy vonatot is rajzoltam, de szerencsére Dzsó a tabletjén megtalálta az offline fordítóban az írásjegyét. Persze ez se 100% mert sokszor más szót használnak rá.

a vasútnál a tábláról olvasás már profin megy, Chongqing pl palota+fésülködés...