Reggel összepakoltunk, és indultunk a recepcióra. Megkértük a recis fiút, tegye el a két nagy hátizsákot, hogy ne kelljen vele sznvedni a hegyen. Itt szezonban akkora a forgalom (tavasszal meg ősszel), hogy kilometeres sorok állnak, és ez most nem túlzás volt :) Szerencsére alig van ember, így csak kicsit kell lökdösődni. Ticket, belépés, busszal fel 35 perc a kolostorokig. Szó bennszakad, lehellet megszegik...
A csúcs felé az idő gyönyörű tiszta, minden buja, nem mint a Huashan, hanem sűrű erdő, néha bambuszok, sokszor teaültetvény. Láttunk fotókat róla, mikor a hegytető kukucskál ki a felhőből, csúcsán a kolostor... na nekünk ilyen szerencsénk űgyse lesz, de azért reménykedünk. Ahogy közeledünk a végállomás felé, kiderül, hogy azok a bizonyos reményhalak értékes állatok. Rohanunk a kabinos felvonóhoz, ott a felhő, eltűnik benne a lanovka, jajjaj, hátha a tetején meg süt a nap. És így is lett. Ezt nem lehet leírni szavakkal, annyit fotóztunk, mint még soha. Jó felvezetés volt Shaolin és a Huashan, Wudangshan mindent visz, bár még, remélem, várnak meglepetések. Extázisban járkáltunk, mindenhol hüledeztünk, Dzsó teljesen magán kívül, sikerült Boróka lányunk 11. születésnaapjára időzíteni a nagy durranást. Elég sok kungfu filmet láttunk, aminek itt is volt forgatási helyszíne, pl a Tigris és sárkány, A repülő tőrök klánja, az új Karate kölyök Jackie Channel és a Will Smith fiával, meg természetesen A legyőzhetetlen Wudang...
Az első hegyről lefelé nem kábelen, hanem gyalog jöttünk, másfél óra lépcső, már meg sem kottyan. Az erdőben nyugi van, alig találkozunk valakivel, viszont rengeteg csodaszép madár, pillangó kerül utunkba. De jó, hogy ezt választottuk! A reggeli kimaradt, úgyhogy délután egykor már morcos voltam, oké, hogy a vércukorszintemet biztosítottam cukorkákkal, de azért mindennek van határa... Dzsó nem tudja,milyen ez, nem eszik és kész.
Na, leértünk, étterem, kínai étlap. A hűtőben voltak zöldségek, hosszas mutogatás után rendeltem két valamit, csak abban bíztam, hogy meleg kaja lesz. Mondtam hozzá, hogy mí fán, az a főtt rizs. Mint kiderült, egy uborkás-bambuszrügyest meg egy padlizsánost választottam, és egy egész tál rizset kaptunk, ami kb 8 tálkányi, bőven elég lesz. Nagyon jó volt minden. Vidéken az a szokás, hogy fóliázva hozzák ki az edényeket, rá van írva, hogy 380 fokon fertőtlenítve. Lestük a helyi erőket, melyik edényt mire használják. Volt egy nagy csésze, kis csésze, porcelánpohár, kistányér meg egy kanál, pálcát is adtak mellé. Kiderült, hogy a főételt és a levest is (ebben a sorrendben!!!) a nagy csészéből eszik, nem is foglalkoznak a többi cuccal. 69-et fizettünk, ez kb 2500 ft, elég drágának számít :)
Aztán felültünk a buszra, ami átvitt egy másik hegyre egy másik kolostorhoz, majd tovább, a harmadikhoz. Nnna ez az a hely, amitől újabb tockost kaptunk. Igazából a hangulat, ezt a szerzetesek is tudják, hát hogyne, az a dolguk, hogy ezt fokozzák. Jött egy öreg egy méteres acélkarddal (az a széles), bepózolt állóspárgában... A másik helyszínen egy Stephen Seagal kinézetű fazon tai chi alapokat tanított a turistáknak, volt zenekar meg egy szerzetesnő csak úgy legyezgette magát az ezeréves tornácon, egy lány er hun gyakorolt, fotó is van a kottáról... Az utolsó helyszín sajnos kimaradt, le kellett jönnünk, mert 6-kor indult a vonatunk Csungkingba, 11 óra, 11 megálló. Még a szálloda halljából felhívtuk netes telefonon Borókát, most pár napig megint csak rájuk fogok gondolni... úgy hiányoznak. A kínai nőkről akartam még írni, nagyon viccesen öltözködnek. Anyagi helyzettől független a dolog. Általában írtó csiricsáré az egész, el lettek kényeztetve ezekkel a szép színes selymekkel, most meg már csak a mai cuccok vannak. Cipők: mivel kicsik, nagy divat minden ami magas talpú vagy sarkú. színes, csillog. A ruhák kb mintha bálba mennének, nem ritka a kisestélyi tüllel, virágokkal, színes, csipkés, mintás, miniszoknya változatban. a hajukban strasszos csqatok, bááááá folytköv
