Reggel 5-re értünk Csunkingba. Meglepően aludt még a város, csak az állomáson lévő étkezdék kezdték már el a sütés-főzést. A buszok csak 6 után indultak, a metro fél7-kor vagy 7-kor, nem egységesen.
Egy darabig ültünk a pályaudvaron, aztán átmentünk a buszhoz, ott is ültünk, na végre jött a busz, ami a kinézett szálláshoz vitt. Ott csak 8-kor kezdtek dolgozni, addig neteztünk, volt wifijük. Becsekkoltunk, stb, gondoltuk, menjünk el Da Zu-ba, sziklába vájt Buddhaszobrok közé.
Mire öszzevakartuk magunkat, már láttuk, hogy reménytelen az indulás, túl messze van ahhoz, hogy fél 10-kor még értelme legyen elindulni. Jó, akkor városnézés. Bementünk egy Lotus nevű áruházba, megnéztük, mit lehet kapni. Mindent. Illetve annál egy kicsit többet. Zöldteás ropit, ízesített szárított húsokat, még a szotyi is különböző ízesítésű, lila csirkét (valami folytásos módszerrel ölik meg, vagy halálra ijesztik, nem tudom), alma formájú körtét... mindig nagyon érdekesek a külföldi szupermarketek.
Aztán a Jangce partján ebédeltünk, van egy jókis sétány, sorban éttermekkel. A pincérnővel próbáltunk rájönni egymás állathangjaira, végül nem jöttem rá, hogy a moáöá melyik állat hangja, de füle biztosan van, jó lesz, kérünk olyat. Meg halat, abban megegyeztünk, meg zöldséget meg rizst.
Mikor kihozták, rájöttem, hogy az egyik állat disznó, a halat harcsának tippeltem, mert tele volt vele a város és nagyonzsíros volt. Csodásan éreztük magunkat, semmi lépcső, csak a folyó meg a szerelem (a város domboldalon fekszik, de annyi lépcső kellet, ami ott volt).
Visszamentünk a szállásra, kimostam mindent, aztán este ki a forgatagba, 8 körül kezdődik az élet. Még egyet itt alszunk.