Már hét közepén éreztem, hogy nem vagyok jól, péntekre hőemelkedés, torokfájás, hangelmenés...
Ilyen felütéssel indult az izlandi út, nyafogtam, a szombati faddi versenyt is kihagytam, de megvolt a repülőjegy, nem maradhattam itthon.
Szombaton leadtuk a gyerekeket anyukámnak, vasárnap délre pedig már a repülőtéren voltunk.

A 4 és fél óra eseménytelenül telt, leszálltunk Keflavik repterén, majd kimentünk a főútra és elindultunk Reykjavik irányába. kb 10 perc múlva felvett egy autó, két férfi, és elhoztak a fővárosig. Mikor kiszálltunk, első élményünk a sok vadlúd volt, akik az autópályák kereszteződésében legelésztek.
Laza órás sétával eljutottunk a kempingig, az út a követségi rezidenciákon keresztül vezetett, de végig az volt az érzésünk, hogy Mátészalka alsón vagyunk.
A városnak van ugyan egy lakóövezeti része, de a downtown leginkább egy vidéki kisvároshoz hasonlít. A kemping tele volt emberrel, egész Európa ott tömörült. Csak nekünk volt drága, 2100 isk / fő / éj (x2,34, ennyi az átváltás).
Este kimentünk a szitibe. Mivel két óra az időeltolódás és az éjszaka sem igazi éjszaka, csak olyan majdnemsötét, sikerült azonnal elveszíteni az időérzékünket.
Másnap hétfő volt, ami azt jelentete, hogy nem érdemes korán kelni, mivel egész Izland másnapos, így a boltok sem nyitnak ki 11 előtt. Kényelmesen elkészültünk, majd útnak indultunk. Kigyalogoltunk az élménykombinártig, ahol a Bónus nevű élelmiszerbolton kívül semmi nem volt nyitva.
Ebben az országban eszméletlen nyugi van, senki nem rohan, mindenki ráér, előzékenyek, mosolygósak az emberek. A kisgyerekek nem annyira mosolygósak, de mire felnőttek lesznek, biztos lelazulnak.
Kigyalogoltunk a város végére, épp várakoztunk egy forgalmas út lehajtójánál, hogy elmenjenek a kocsik, amikor a hátunk mögött megállt egy autó, kiszólt belőle a bácsi, hogy üljünk be...
kb 11km-t mentünk vele, ott ágazott el az út a Silfra hasadék irányába. A þingvellir Nemzeti Parkba készültünk. Egy parkolóban várakoztunk, jöttek más stopposok is, spanyolok, ők továbbmentek.
10 perc sem telt bele, jött egy nő egy kisterepjáróval. Felvitt a nemzeti parkig, sőt, útközben megálltunk egy kilátónál, csak azért, hogy a tájat megcsodálhassuk.
A park bejáratánál rengeteg turista volt, érthető, itt mindenki megáll. Itt válik ketté az észak-amerikai és az eurázsiai kőzetlemez, ennek örömére egy nagy látogatóközpontot hoztak létre, ahol filmet vetítenek a földtörténetről és a helyi munkálatokról egyaránt.
Besétáltuk a helyet, megnéztük , hol merülnek a turisták búvárruhában, hogy az egyre bővülő hasadékban ússzanak, majd megegyeztünk, hogy este visszatérünk ide, naplementekor, hiszen a naplemente kb 3 óra, az alatt simán bejárjuk a vidéket.
Elindultunk tehát Izland legnagyobb tavának partjára a kempingbe. Gyönyörű a vidék, ez már olyan igazi izlandos. Kb. 40 perc gyaloglás után kiértünk. A kemping egy parkolóból, egy házikóból és a sátorhelyekből áll. 1900 pénzt fizettünk az éjszakáért ketten, nem ígértek sokat, de azt betartották: wc, sátorhely. A mosdók és általában minden nagyon tiszta az országban, nincs nagy szemetelés, rendszeresen takarítanak és ügyelnek a papír, kézmosó feltöltésére is.
Estefelé jött a nő, hogy fizessünk, volt nála kártyaleolvasó (mindenkinél van kártyaleolvasó). Összeszedtük magunkat és visszaindultunk a hasadékhoz NSikerült szép időt kifogni, úgyhogy csodás fotókat készítettünk. Éjjel nagyon fáztunk, kb 2 fok volt a tóparton.
Nem igazán gyógyulok, de legalább nem esik az eső.