Minden nap úgy indul, hogy találkozó 6:30 vagy 7:00, nem afrikai tempó szerint (ami négy és fél óra késést is jelenthet), hanem német tempó szerint. Ekkor kapunk kávét - én már lassan kávémérgezést -, ilyen rohadt kemény kekszeket, amiket jó foggal is csak akkor lehet elharapni, ha kávéba mártja az ember, majd indulunk ki vadnézőbe.

Vagy mászkálunk a kocsival vagy pedig beülünk az itatóhoz. Mivel eszméletlen szél van, ezért nem jönnek korán az állatok sem. Fáznak ők is, nemcsak mi. Mikor felkel a nap, akkor kezdenek szállingózni, nyársas antilop és vörös tehénantilop van a legtöbb, de ma már két zebrát is láttunk, igaz, hogy ötszáz méterre voltak, de akkor is. Ma a varacskos disznók is szép számmal megjelentek. 

A reggeli trip után 10 felé egy bőséges reggeli van, annyira bőséges, hogy ma pl valami sajtos-húsos spagetti volt reggelire, tegnap pedig omlett sajttal és gombával töltve. Ehhez mindig van házi szalámi (oryx szalámi, of course), sonkák, sajtok, zöldségek, kenyér. 

Ezután megyünk ki megint. A délelőtti kiülés egy szép varacskos disznót eredményezett, mert hát vadászni jöttünk, vagy mi. Én mondjuk simán elvagyok a nézésükkel meg a járásukkal is... 

Szóval sikerült elejteni egy disznót, de nem volt ám az olyan egyszerű, mert után kellett keresni. A két kiskutya iszonyú jó nyomkereső, loholtunk utánuk a szúrós-tüskés dzsindzsában. Nagyon izgalmas volt ez a feszült figyelés, ahogy a kutyák jeleztek, ahogy a gazda tudta őket irányítani. Felrakták a fiúk a kocsira és jöttünk vissza. Amit viszont nem értettem, hogy a gyaloglás amúgy jól megy nekem, főleg lassú tempóban, de mégis kapkodtam a levegőt. Már kezdtem magamban kételkedni, mondom, nem igaz, hogy 1 km-t se tudok már legyalogolni, wtf. Erre este mondja a házigazda, hogy jaaaa, 1750 méteren vagyunk. JAAAAAAAAA 

3-kor mindig kapunk kávét meg valami sütit, nemcsak kávémérgezés lesz ebből, hanem diabétesz is... :)

A délutáni autózáson láttuk a zebrákat, már nagyon izgultunk, hogy nem fogunk zebrát látni, milyen az már, itt vagyok a szavannán, megvan Timon és Pumba, vannak zsiráfok, de zebra sehol.  Oké, nem láttunk gepárdot sem még... ha bárki azt meséli, hogy megtámadta egy gepárd, be ne vegyétek, úgy rejtőzködnek, mint a nyavalya :)

Vacsorára kaptunk csőben sült csirkét rizzsel meg zöldsalátával. Megint kiváló volt. Eddig minden este megittunk egy üveg dél-afrikai bort, mármint nem ketten, hanem négyen, amik nagyon finomak. 

Az előző napi vacsorát még elmesélem. Belépünk a házba, érezzük az illatokat, mondja apám, hogy ez valami bajor kaja lesz, savanyú káposztás. Mondom, na azt én is érzem, lássuk. Jön Iris, kiteszi a tálat, és mondja: Ez a szegedíner gulás, amit ígértem. Apámmal egymásra nézünk, és pont egyszerre mondjuk magyarul: De hát ez székelykáposzta! Elkezdtük mondani Irisnek, hogy ez bizony nem gulás, pláne nem szegedíner, viszont magyar kaja. Nagy magyarázkodások után megállapodtunk a Siebenbürger Kraut-ban, (erdélyi káposzta), ami nem teljesen ugyanaz, de ennél nem tudtunk pontosabbat. Viszont ez meg zebrából volt, meg nem mondtam volna. Annyira finom volt és annyira éhesek voltunk, hogy kétszer vettünk, és elmeséltük, hogy na ez az a kaja, amit másnap reggel a hűtőből szoktunk enni hidegen, kenyérrel tunkolva.