8-kor indultunk a buszállomásra, irány Da Zu. Az eső esett, Ez a szubtrópusi monszun, esős évszak van. Eddig nem érzékeltük, de Csunking már kvázi Szecsuán, ha még 97-ben le is vált róla, az időjárás attól nem változik.

A városban átmentünk városi busszal a kisbuszok megállójához. Jó sokáig ültünk a buszon, mire elindult, két kislány kőpapírollót játszott, Dzsó felvette videóra. Volt hozzá mondóka, és aki vesztett, annak valamit kellett csinálni, ami gátolja a további játékban. A nyertes mondta meg, mi a büntetés, pl. csukja be az egyik szemét, tegye hátra a kezét, nem beszélhet, billentse félre a nyakát, álljon egy lábon. Az egyik kislaány folyton veszített,
nagyon viccesen nézett már ki, nagyon jót hahotázott az egész busz. Végre ő is nyert, és akkor az egyik "bénaságát" átadja a másiknak. Az eddigi nyerő most félszemmel játszott, úgy nézett ki, mint Boró, mikor megcsípte a szemét a méhecske, dagadt szemmel vidáman... :-)

Na végre elindultunk, az eső esett, pár tanyánál megállt a busz útközben. A végállomáson vettünk két esőköpenynek látszó nájlont, azokat felvettük, hogy ne ázzon a hátizsák meg a fényképező. Én bőszen fotóztam, direkt van túragépem, nanà.
A helyszín egy nagy park, alul sziklába vájt buddhaszobrok, mindenféle istenek, jelenetek, fölötte pedig egy szép terület, kicsi tó, sok bambusz, lótuszvirágzás... gyönyörű volt, csak éppen szakadt az eső, de ettől mi még sétáltunk, nem volt ahhoz senkinek kedve rajtunk kívül. Visszafelé ugyanaz az útvonal.
Csunkingba érve leszálltunk a metroról (klimatizált állomásfülke van a föld feletti szakaszokon!) egy Ciqikou nevű allomáson. Ezt porcelánvárosnak emlegetik, egy negyed, ahol minden eredetiben megmaradt és úgy kell felújítani, ha új épül, azt ebben a stílusban kell csinálni. Amolyan mini Szentendre, csak persze nagyon más. Tele üzletekkel, éttermekkel. Látszik, hogy népszerű hely a városlakók között is, minden étterem tele volt, sétàlnak, bámészkodnak. A Jangce partja az egyik hatãra, ott van vursli, lehet pl. ágyúval meg géppuskával célba lőni...

Hazavasutaztunk a szállásra, ahol a recepciós fiút elkezdtem faggatni, hogy jutunk el Yibinbe, de inkább a Shunan Zhuhai bambuszerdőbe.
Nagy kerek szemeket meresztett, azt mondta, Yibin még oké, de a másikról sose hallott. Na végre mutatom a térképen, egyezzünk meg abban, hogy akkor Yibin, a többit megoldjuk. Úgy kezdte, hogy taxival elmegyünk az állomásig, mondom jó, de melyik állomásról indul, majd elmetrozunk vagy buszra ülünk. Ezzel kivertem a biztosítékot. Nem értette, hogy akarunk kínai nyelvtudás nélkül utazni. Képzeljem el, nem ismerem a jelleket, sőt nagyon sok dialektusban beszélik a kínait. Mondom, a jeleket megtalálom, rajzolni meg számolni tudok, egyébként meg a mandarint pont annyira nem értem, mint a kantonit, ettől kezdve indifferent.
Vakarta szegény a fejét, mikor elmeséltem neki, hogy Sanghajból két hete utazunk, és 90%-ban senki nem beszélt angolul. Teljesen el volt képedve, és sok szerencsét kívánt.
Mi meg jóéjszakát, s ezzel ott hagytuk kétségek közt örlődni.