Néhány hasznos dolog

Ha utazni akarunk nem latinbetűs országban, legyen nálunk egy ANDROIDOS TABLET. Óriási segítség!
Mi azt csináljuk, hogy eleve van egy offline google térkép rajta, ami a fontos dolgokat mutatja, és az aktuális helyszínt lementük részletesen, amikor wifit találunk. Ez több dologra jó:
1: a gps-szel nyomon követhetjük az útvonalat, hogy egyáltalán jó irányba haladunk-e(akár a városi buszon),
2: a feliratokat (pl busznál, vonatnál a célhelyszínt) kinagyítjuk, (ha hármat koppintunk a térképre, a felirat felnagyítható), és megmutatjuk a jegyárusnak. Ilyenkot nincs magyarázkodás, mutatod, hogy hányat kérsz (tudod, a magyar kettő az itt nyolc, úgyhogy mutatóujj-középsőujj a kettő, ha meg csak egy az pedig a muatatóujj, a hüvelykujj az OK. jele), és kész is. Meg fogja mutatni a monitoron lévő járatokat, és lehet válogatni. Ha dátumra veszel, simán leírod egy papírra, ugyanúgy írják, mint mi, év.hónap.nap és óra:perc

3: Legyen egy offline google translate a tableten. Ebbe beleírjuk a kérdéses dolgokat, fordítás kínaira. Működni fog, garantáltan.
Mivel rengeteg dialektus van, egymásnak is le szokták írni az eltérő kifejezéseket, így, ha nem tudod kiejteni jól, amit akarsz, fordítsd le. Ezt ők is használni fogják veled szemben.

Legyen nálunk papír, ceruza, jól jön az alkudozáshoz.

Fontos, hogy legyen egy ötven szavas szókincsünk szóban, írásban, pinjinben (a latinbetűs változat)
Számok, ÉGTÁJAK (ez egy égtáj alapú társadalom), alap írásjegyek: fel, le, nő, férfi, ég, béke, ember, víz, kína, fa, erdő, ezek nagyon egyszerűek. Ha ki kell választani egy buszmegállóban pl az állomást, sokkal könnyebben fog menni.
Felesleges mondatokat megtanulni, nem értik meg mindenhol, te meg úgyse tudod úgy mndani, hogy jó legyen. A köszönést és a köszönömöt nagyon értékelik.

Angol: alapfok elég, ezzel az átlag felett vagyunk már, de nagyvárosban hasznos lehet.

Módok:

Vasút: a vonat nagyon kényelmes, talán a legjobb. Drágább a busznál, egy éjszakás járat (pl. egyszer 11 órát utaztunk Wutangshan-Csunking, 739 km) a nem gyors vonaton, de soft sleeperrel 276 yuan. ugyanez a táv a gyorsvasúton fele idő majdnem kétszer ennyi pénzért.
A sima hard seat is kényelmes, mint nálunk az intercity, egy másfél órás út kb 40 yuan. Minden járat klímás, tiszta.
Szinte mindenhová el lehet jutni, nagyon komoly vasúthálózat van.

Busz: Ez is meglepően kényelmes, előnye, hogy ahol a vonatnak kerülni kell, ott a busz átmegy, Mindenhová elvisz. Ebből is van hosszú járat, a hosszú itt a Canton-Lasza útvonalat jelenti, ha jól emlékszem, 28 óra. Annyira kényelmes, hogy a 8-10 órát meghalaó vonalakon már van sleeper járat, vagyis emeletes ágyak vannak az ülések helyén egy emeletes busz magasságú járaton. Népszerű, mert sokkal olcsóbb, mint a vonat.
A buszok tiszták, modernek (klima, tv), jó nagy lábtér van, nem kell nyomorogni, mint a Ryanair járatain... :)
A hosszabb járatok két-három óránként megállnak, az autópályák (az is van nagyon sok) mellett nagyon pöpec benzinkutak vannak.
Ezen kívül jár még a kisebb helyeken kisbusz, max 30 fő, ezek is klímásak. Általában max 20-30 km-t megy velük az ember, 3-5-10 yuanba kerül egy menet.

Repülő: mint nyugaton.

Hajó:???

Városi közlekedés:

Metro: A nagyvárosokban van metro, nagyvárosnak azt nevezem, amiről hallott a magyar ember és legalább 4 millióan laknak benne :)
A metrohálózat nagyon korrekt mindenhol, városonként eltérő a vonalak száma, Xianban pl csak kettő volt, de már épül a harmadik, Sanghajban volt egy csomó, átszőtte a várost, bárhová el lehetett vele jutni (hány vonal???)
A kép egységes, automatás vásárlás, nagyon egyszerű és mindenhol tud angolul a gép. 2-5 yuan között mozog, távolságtól függően. Kapunk egy kártyát, amit a végcélnál bevesz a kiengedőkapu. A föld alatt szabadon mozoghatunk.
A metrokocsik üveggel vannak elválasztva a várakozóktól, nehogy a nagy tolongásban valaki beessen, így öngyilkossági helyszínnek is alkalmatlan.
Nagyon klimatizált, ami elsőre durva, de csúcsforgalomban másképp nem lehet levegőt kapni. Minden megállót bemondanak angolul, jobb helyeken ki is írják pinyinben.

Busz: Vannak 1 vagy 2 yuanos buszok. Egy nagy perselybe kell a felszálláskor bedobni az összeget, nem árt ha van nálunk egyes, mert visszaadni senki nem fog. Ez a közlekedési forma is tökjó, előnye a metrohoz képest, hogy lehet nézelődni a megállók közt, viszont ehheznem árt némileg tájékozottnak lenni a kínai írásjegyekben, hogy legalább beazonosítsuk. Minden állomást bemondanak, úgyhogy ha valami oknál fogva nem áll meg egy megállóban a busz, tudni fogjuk, hogy ott volt egy. De kevés olyan hely van, ahol nincs ember. Az is jó módszer, ha rajzként tekintünk az írásegyekre, tökre működik, csak figyeljünk meg egy kifejezésben legalább kettő egymásutánit, hogy el ne tévesszük.

taxi:
Ebből többféle van. Biciklis riksa, motoros riksa, robogós, kisbuszos. Ezek mind alkudozással mennek, nagyon alacsony árat kell mondani, ne a magyar árakhoz viszonyíts, annál sokkal olcsóbbak.

Rendes személygépkocsis taxi: általában 5 yuan az alap, arról indul, de van ahol tízről. A többi alku kérdése, legalább a felét kell mondani, mint amit ő mond, és valahol találkoztok.

Szállás:

Ha kényelmesek vagyunk, keressünk youth hostelt. Itt szinte mindenhol beszélnek angolul, van wifi és európai arc. Az árak korrektek, a drágább helyeken max. 200 yuan/fő/éj a külön kétágyas ( dormitory sokkal olcsóbb), de délen egy kétágyas szoba 120-ból kijön két főre.
Be lehet fizetni szervezett kirándulásokra max 2 óra buszútra a várostól, english guide + ebéd + belépők, 300 körül mozog az áruk. Privátban max. 100 yuan a spórolás, kalandos és érdekes, de belefárad az ember egy idő után, mert minden járatot külön keresni kell, sok az átszállás, nem beszélnek angolul, stb. Van az a pont, aikor ez már fárasztó.

Reggel kifizettük a szállást.
Jött egy pasi, Robert, nagyon korrekt angol tudással, és mindenre rábeszélt. Megreggeliztünk, ettünk öt nagy gombócot fejenként. Mákos, húsos, zöldséges és barackos ízekben. Aztán elmentünk vele a helyi libegőhöz, fel a hegyre, elkapott egy jókis zápor de pont fedett helyen ért. Lefelé bobpályán jöttünk :) Utána elvitt egy barlanghoz, majd vissza a szállásra. Ez a város igazi szubtrópus, napi 2-8 zápor, körben a kúpos hegyek, meleg, pára, sok külföldi.

A kínaiak nagyon hangosak, üvöltve beszélnek egymással, a telefonba, mindenhol. Azon röhögtünk, hogy a kabócák biztos azért olyan hangosak, mert nem hallották egymást a sok kínaitól, ezért kifejlesztettek még nagyobb rezgetőket...

A közlekedés itt is olyan, mint a többi városban, a lámpák és a zebra igazából csak ajánlás, mindenki óvatosan vezet, mert mindenki megy összevissza. A gyalogosoknak sehol nincs elsőbbségük, örülhetsz, ha átjutsz a másik oldalra.

Megtudtuk. A reggeli leves, zöldségek, gombócok, inni nem szokás...
Teli hassal indultunk útnak, főztünk teát a szobában, mint minden reggel, azt is vittük.
DA FU (Nagy Buddha) elképzelhetetlenül óriási, a feje volt kb 3 méter, és egy ülőbuddha... körbejártuk, aztán további szobrokat néztünk. Az egyik helyen meg kellett volna keresnünk egy ismerős odatett lakatját, de nem találtuk, pedig jó sokat nézegettük. Annyi lakat volt, hogy csak na.
Visszamentünk a szállásra, elvettük a zsákjainkat és irány Csengtu, hátha elérjük a vonatot Guilinba. Ha nem, akkor repülünk. A vonatút 25 öra lenne, a repülő másfél.
Az autópályán elveszett a remény, mert űtfelújítás volt, nem 100-zal, csa 20-szal haladtunk egy jó félórát.
Csengtuba érve rögtön a retér felé vettük az irányt. Metro, 300-as busz.
Ott megkerestük a legolcsóbb repjegyet, Shenzhen Airlines, megvettük a jegyet és leültünk vacsorázni. Szortíroztuk a csomagokat, mert a nagyobb zsákot feladtuk, hisz volt már benne kés (vettem bárdot) meg kolomp is. 15 kg, az enyém is anny.
A repülő este 9-kor indult csak el, a gép tele volt. Adtak egy zacskó puffasztott kukoricát, meg egy vizet.
Guilinba érve rögtön buszra szálltunk, ami bevitt a városba. Mire a Riverside Hostelbe értünk, pont éjfél volt. Eldöntöttem, hogy holnap visszaállok a jól bevált Salomon cipőmre, attól meggyógyul a vízhólyagos lábam.

Reggel papucsban indultam útnak, számítottam a vízlefolyásokra. A cuccunkat is vittük, (később kiderült, hogy 15 kg a zzákunk fejenként) mert a tulaj közölte a szállodában, hogy az esti fuvar a rendőrségre egy százasba kerül. Hüledeztünk, de Dzsó megtalálta a varázsszót, beírta a google translate-be, hogy az nem a mi hibánk, erre azonnal meghátráltak. A kínai ember nagyon kedves és segítőkész, de az ázsiaiak nem szeretik, ha valami az ő hibájukbóltörténik, és ha ez véletlenül kiderül, akkor azonnal behúzzák fülüket-farkukat, és megadják magukat.
A reggeli fények káprázatosak voltak. Nem volt köd, gyönyörűen látszott minden kiszögellésben minden kicsipagoda, a vízesések csak űgy zubogtak, az erdő buja és elképesztően zöld volt.
Két drótkötélpálya is van, mindkettőre felszálltunk, így tudtunk csinálni egy jó nagy kört. 1.40-kor indult a buszunk a nyugati kaputól, addig meg is ebédeltünk egy lány segítségével, aki, mikor meglátott bennünket az űton, leállt a kocsival, és odajött, angolul beszélt, rendelt nekünk ebédet. Még reggel láttunk rengeteg gombát, volt világító is, hasonlít a kucsmagombára, de nagyon hosszú tönkje van, és dupla kalapja. Később láttuk ezt is szárítva zsákból árulni.
Ebéd után jött a busz, amelyik elvitt minket Yibinbe. A buszkiséreő lány kérdezte, hová megyünk tovább, mondtuk, hogy Leshanba, erre vadul telefonálgatni kezdett, és amkor leszálltunk, intett, hogy fussunk utána, ekkor már összeszedtem pár vízhólyagot a retkes lábamra, de rohantunk. Kiderült, hogy a busz már elindult, de ő megállította, gyorsan fel is pattantunk rá. Fél hatra értünk Leshanba, de már minden bezárt, mire a Nagy Buddhához értünk, jó, akkor keressünk szállást. Kiderült, hogy nagyon nagy a turistaforgalom, többedik szállodában kaptunk szobát. Jól jártunk, mert jó árban volt és reggeli is járt hozzá. Na kíváncsi vagyok, mit adnak reggelire.

Bamboo sea

Reggel 7-kor már az utcán voltunk, mentünk a buszpályaudvarra. Megint esik. A metrotól állítólag van egy lift, ami direkt levisz, de azt nem találtuk meg, viszont előző nap egy teherhordó levezetett házak közt lépcsőkön, most is azt választottuk.
A buszpályaudvaron vettűnk jegyet Yibinbe, innen átszállunk még. Az út 5,5 óra volt, 8.10-kor indult a busz. Indulás előtt még bekaptunk 4-4 hússal töltött gombóckát az állomás előtti árusnál.
Yibinben a 4-es busz visz át a másik állomásra, ahonnan a helyközi járatok mennek. Azonnal volt csatlakozás Changningbe, kb egy órás út.
Na ott kezdődött a filmsztár élet! Leszálltunk a buszról, hogy átüljünk egy mégkisebbre, ami kivisz a bambuszerdőbe.
Kiléptünk az utcára, és mintha
Angelina meg Brad lennénk... mindenki hellozott, mosolygott.
egy helyen leültünk enni, és egyből érkezett egy lánycsapat, az egyik tudott kicsit angolul, elkezdett kérdezgetni. Aztán jötek a atxisok, és piszkálták a kislányt, hogy fordítson. Kaptunk itt is gombócokat, kellett beszélnem telefonon az egyik taxis spannjával, aki hoteles a bambuszerdőben. Elmondta, hogy ő tud egyedűl angolul az egész erdőben (erről később kiderült, hogy nem igaz), és aludjunk nála. Megnyugtattam, hogy megpróbáljuk megkeresni a 160 hektáros területen. Nem próbáltuk.
Na még kicsit bratyiztunk a buszsofőrökkel is, Dzsó rágyújtott a pipályára, ha eddig még nem néztek volna rá félistenként, akkor most azt is bezsebelhette.
Végre elindultunk, űjabb fél óra plusz a park bejáratánál átültettek egy másik buszra, azzal is fél óra. Több mint 12 óra utazás után végre megérkeztünk egy döbbenetes helyre, minden bambusz, amerre nézünk. Melllénk szegódött egy kicsit bolond lány, folyton ugrándozott meg magyarázott, nagyon helyes volt, bár egy szót se éertettünk egymásból. jött velünk szállást nézni is. Kiderült, hogy a szálláson nem alhatunk, ahová lrkeztünk, mert külföldiek vagyunk. Menjünk a big hotelbe, majd ott lehet. 20 perc séta, és ott vagyunk. Ott sem tudnak mit kezdeni az útlevelünkkel, de kitöltetnek egy papírt az adatainkkal, és elvisznek a rendőrségre, hogy lúássák, mi vagyunk mi. Ott lefotózzák az útleveleket, jól szórakozunk azon, hogy mekkora ribilliót okozunk a világ legszebb fekvésű rendőrségén. Fotó a rendőrökkel, és már indulunk is vissza a szállásra. A vacsoránál bemondtunk egy összeget, ezért kaptunk háromféle másodikat meg egy levest, egy tofu is volt,ami sajnos most sem lopta be magát a szívünkbe, pedig már annyiszor próbáltunk neki esélyt adni... lábszagú és kész.
A szoba ablaka természetesen az erdőre nézett. Jó nagy vihar is volt éjjel, amitől másnap csodás vízesések látványában gyönyörködhettünk. De azt később írom le :)

8-kor indultunk a buszállomásra, irány Da Zu. Az eső esett, Ez a szubtrópusi monszun, esős évszak van. Eddig nem érzékeltük, de Csunking már kvázi Szecsuán, ha még 97-ben le is vált róla, az időjárás attól nem változik.

A városban átmentünk városi busszal a kisbuszok megállójához. Jó sokáig ültünk a buszon, mire elindult, két kislány kőpapírollót játszott, Dzsó felvette videóra. Volt hozzá mondóka, és aki vesztett, annak valamit kellett csinálni, ami gátolja a további játékban. A nyertes mondta meg, mi a büntetés, pl. csukja be az egyik szemét, tegye hátra a kezét, nem beszélhet, billentse félre a nyakát, álljon egy lábon. Az egyik kislaány folyton veszített,
nagyon viccesen nézett már ki, nagyon jót hahotázott az egész busz. Végre ő is nyert, és akkor az egyik "bénaságát" átadja a másiknak. Az eddigi nyerő most félszemmel játszott, úgy nézett ki, mint Boró, mikor megcsípte a szemét a méhecske, dagadt szemmel vidáman... :-)

Na végre elindultunk, az eső esett, pár tanyánál megállt a busz útközben. A végállomáson vettünk két esőköpenynek látszó nájlont, azokat felvettük, hogy ne ázzon a hátizsák meg a fényképező. Én bőszen fotóztam, direkt van túragépem, nanà.
A helyszín egy nagy park, alul sziklába vájt buddhaszobrok, mindenféle istenek, jelenetek, fölötte pedig egy szép terület, kicsi tó, sok bambusz, lótuszvirágzás... gyönyörű volt, csak éppen szakadt az eső, de ettől mi még sétáltunk, nem volt ahhoz senkinek kedve rajtunk kívül. Visszafelé ugyanaz az útvonal.
Csunkingba érve leszálltunk a metroról (klimatizált állomásfülke van a föld feletti szakaszokon!) egy Ciqikou nevű allomáson. Ezt porcelánvárosnak emlegetik, egy negyed, ahol minden eredetiben megmaradt és úgy kell felújítani, ha új épül, azt ebben a stílusban kell csinálni. Amolyan mini Szentendre, csak persze nagyon más. Tele üzletekkel, éttermekkel. Látszik, hogy népszerű hely a városlakók között is, minden étterem tele volt, sétàlnak, bámészkodnak. A Jangce partja az egyik hatãra, ott van vursli, lehet pl. ágyúval meg géppuskával célba lőni...

Hazavasutaztunk a szállásra, ahol a recepciós fiút elkezdtem faggatni, hogy jutunk el Yibinbe, de inkább a Shunan Zhuhai bambuszerdőbe.
Nagy kerek szemeket meresztett, azt mondta, Yibin még oké, de a másikról sose hallott. Na végre mutatom a térképen, egyezzünk meg abban, hogy akkor Yibin, a többit megoldjuk. Úgy kezdte, hogy taxival elmegyünk az állomásig, mondom jó, de melyik állomásról indul, majd elmetrozunk vagy buszra ülünk. Ezzel kivertem a biztosítékot. Nem értette, hogy akarunk kínai nyelvtudás nélkül utazni. Képzeljem el, nem ismerem a jelleket, sőt nagyon sok dialektusban beszélik a kínait. Mondom, a jeleket megtalálom, rajzolni meg számolni tudok, egyébként meg a mandarint pont annyira nem értem, mint a kantonit, ettől kezdve indifferent.
Vakarta szegény a fejét, mikor elmeséltem neki, hogy Sanghajból két hete utazunk, és 90%-ban senki nem beszélt angolul. Teljesen el volt képedve, és sok szerencsét kívánt.
Mi meg jóéjszakát, s ezzel ott hagytuk kétségek közt örlődni.

Reggel 5-re értünk Csunkingba. Meglepően aludt még a város, csak az állomáson lévő étkezdék kezdték már el a sütés-főzést. A buszok csak 6 után indultak, a metro fél7-kor vagy 7-kor, nem egységesen.
Egy darabig ültünk a pályaudvaron, aztán átmentünk a buszhoz, ott is ültünk, na végre jött a busz, ami a kinézett szálláshoz vitt. Ott csak 8-kor kezdtek dolgozni, addig neteztünk, volt wifijük. Becsekkoltunk, stb, gondoltuk, menjünk el Da Zu-ba, sziklába vájt Buddhaszobrok közé.
Mire öszzevakartuk magunkat, már láttuk, hogy reménytelen az indulás, túl messze van ahhoz, hogy fél 10-kor még értelme legyen elindulni. Jó, akkor városnézés. Bementünk egy Lotus nevű áruházba, megnéztük, mit lehet kapni. Mindent. Illetve annál egy kicsit többet. Zöldteás ropit, ízesített szárított húsokat, még a szotyi is különböző ízesítésű, lila csirkét (valami folytásos módszerrel ölik meg, vagy halálra ijesztik, nem tudom), alma formájú körtét... mindig nagyon érdekesek a külföldi szupermarketek.
Aztán a Jangce partján ebédeltünk, van egy jókis sétány, sorban éttermekkel. A pincérnővel próbáltunk rájönni egymás állathangjaira, végül nem jöttem rá, hogy a moáöá melyik állat hangja, de füle biztosan van, jó lesz, kérünk olyat. Meg halat, abban megegyeztünk, meg zöldséget meg rizst.
Mikor kihozták, rájöttem, hogy az egyik állat disznó, a halat harcsának tippeltem, mert tele volt vele a város és nagyonzsíros volt. Csodásan éreztük magunkat, semmi lépcső, csak a folyó meg a szerelem (a város domboldalon fekszik, de annyi lépcső kellet, ami ott volt).
Visszamentünk a szállásra, kimostam mindent, aztán este ki a forgatagba, 8 körül kezdődik az élet. Még egyet itt alszunk.

Reggel összepakoltunk, és indultunk a recepcióra. Megkértük a recis fiút, tegye el a két nagy hátizsákot, hogy ne kelljen vele sznvedni a hegyen. Itt szezonban akkora a forgalom (tavasszal meg ősszel), hogy kilometeres sorok állnak, és ez most nem túlzás volt :) Szerencsére alig van ember, így csak kicsit kell lökdösődni. Ticket, belépés, busszal fel 35 perc a kolostorokig. Szó bennszakad, lehellet megszegik...

A csúcs felé az idő gyönyörű tiszta, minden buja, nem mint a Huashan, hanem sűrű erdő, néha bambuszok, sokszor teaültetvény. Láttunk fotókat róla, mikor a hegytető kukucskál ki a felhőből, csúcsán a kolostor... na nekünk ilyen szerencsénk űgyse lesz, de azért reménykedünk. Ahogy közeledünk a végállomás felé, kiderül, hogy azok a bizonyos reményhalak értékes állatok. Rohanunk a kabinos felvonóhoz, ott a felhő, eltűnik benne a lanovka, jajjaj, hátha a tetején meg süt a nap. És így is lett. Ezt nem lehet leírni szavakkal, annyit fotóztunk, mint még soha. Jó felvezetés volt Shaolin és a Huashan, Wudangshan mindent visz, bár még, remélem, várnak meglepetések. Extázisban járkáltunk, mindenhol hüledeztünk, Dzsó teljesen magán kívül, sikerült Boróka lányunk 11. születésnaapjára időzíteni a nagy durranást. Elég sok kungfu filmet láttunk, aminek itt is volt forgatási helyszíne, pl a Tigris és sárkány, A repülő tőrök klánja, az új Karate kölyök Jackie Channel és a Will Smith fiával, meg természetesen A legyőzhetetlen Wudang...

Az első hegyről lefelé nem kábelen, hanem gyalog jöttünk, másfél óra lépcső, már meg sem kottyan. Az erdőben nyugi van, alig találkozunk valakivel, viszont rengeteg csodaszép madár, pillangó kerül utunkba. De jó, hogy ezt választottuk! A reggeli kimaradt, úgyhogy délután egykor már morcos voltam, oké, hogy a vércukorszintemet biztosítottam cukorkákkal, de azért mindennek van határa... Dzsó nem tudja,milyen ez, nem eszik és kész.

Na, leértünk, étterem, kínai étlap. A hűtőben voltak zöldségek, hosszas mutogatás után rendeltem két valamit, csak abban bíztam, hogy meleg kaja lesz. Mondtam hozzá, hogy mí fán, az a főtt rizs. Mint kiderült, egy uborkás-bambuszrügyest meg egy padlizsánost választottam, és egy egész tál rizset kaptunk, ami kb 8 tálkányi, bőven elég lesz. Nagyon jó volt minden. Vidéken az a szokás, hogy fóliázva hozzák ki az edényeket, rá van írva, hogy 380 fokon fertőtlenítve. Lestük a helyi erőket, melyik edényt mire használják. Volt egy nagy csésze, kis csésze, porcelánpohár, kistányér meg egy kanál, pálcát is adtak mellé. Kiderült, hogy a főételt és a levest is (ebben a sorrendben!!!) a nagy csészéből eszik, nem is foglalkoznak a többi cuccal. 69-et fizettünk, ez kb 2500 ft, elég drágának számít :)

Aztán felültünk a buszra, ami átvitt egy másik hegyre egy másik kolostorhoz, majd tovább, a harmadikhoz. Nnna ez az a hely, amitől újabb tockost kaptunk. Igazából a hangulat, ezt a szerzetesek is tudják, hát hogyne, az a dolguk, hogy ezt fokozzák. Jött egy öreg egy méteres acélkarddal (az a széles), bepózolt állóspárgában... A másik helyszínen egy Stephen Seagal kinézetű fazon tai chi alapokat tanított a turistáknak, volt zenekar meg egy szerzetesnő csak úgy legyezgette magát az ezeréves tornácon, egy lány er hun gyakorolt, fotó is van a kottáról... Az utolsó helyszín sajnos kimaradt, le kellett jönnünk, mert 6-kor indult a vonatunk Csungkingba, 11 óra, 11 megálló. Még a szálloda halljából felhívtuk netes telefonon Borókát, most pár napig megint csak rájuk fogok gondolni... úgy hiányoznak. A kínai nőkről akartam még írni, nagyon viccesen öltözködnek. Anyagi helyzettől független a dolog. Általában írtó csiricsáré az egész, el lettek kényeztetve ezekkel a szép színes selymekkel, most meg már csak a mai cuccok vannak. Cipők: mivel kicsik, nagy divat minden ami magas talpú vagy sarkú. színes, csillog. A ruhák kb mintha bálba mennének, nem ritka a kisestélyi tüllel, virágokkal, színes, csipkés, mintás, miniszoknya változatban. a hajukban strasszos csqatok, bááááá folytköv

Reggel kimentünk a buszhoz, öt és fél óra az út Xianból Wutangshanba. Már épp készültünk, hogy valami kényelmetlen út vár ránk, erre egy hiperszuper Volvo busz, a nyakpárna a hátizsákban, egyik legfontosabb kellék.  A mellettünk álló busz nagyon messze mehetett, mert emeletes ágyak voltak benne. az útiköltség töredéke a vasúténak, így elég népszerű. Annyira, hogy észak-dél viszonylatban használják, huszonórákat mennek az emberek rajta. Mindenhol autópálya, semmi zötykölődés. Útközben két olyan színvonalú helyen álltunk meg pisilni, hogy az osztrákok is megirigyelhetnék. Egyetlen különbség, hogy guggolós vécé van, de meggyőződésem, hogy ez sokkal higiénikusabb, mint az angol, ne,m kell parázni, hogy hozzáérsz az ülőkéhez, van kapaszkodó is általában, és tisztítani is könnyebb. Szerintem itt guggolva is szülnek, az üzletek elé is vagy kiguggol a tulaj, vagy nagyonmini összecsukható sámlin ül. észre sem vettünk ezt a sok órát, volt három film, egy Back to 1942 című, a nagy menetelésről, Tim Robbins is játszik benne, meg két másik, az egyik valami rendőrös, a másik az überripacs baromság.

Ma van a huszadik évfordulónk. Mikor Dzsó a Körös partján meglátott, és mellém ült, kabátját a tűz fölé rakta, mert vizes lett, mikor Sickratmant (paizsmikit) kimentette a vízből, és azt mondta nekem:"az Anatole France utcában születtem, sanyarú gyerekkorom volt "

Mivel előtte láttam Belmondo filmjét, amiben ezzel csajozott, hát elkezdtem marhára röhögni... :)))

aztán szóba jött Kína, hogy van nekem szerettem, aki oda járt egyetemre, tudok egy mondatot. Erre megértette, már tudtam, hogy ez milyen jó lesz. Jó lett....

Szóval megérkeztünk a városkába, itt a kisváros azt jelenti, hogy csak egymillióan laknak benne. Kimentünk a pályaudvarra, vettünk holnap estére vonatjegyet Chongqingba, az már Szecsuan, 40 fok lesz.... 11 órát fogunk vonatozni éjszaka, hálókocsiban.

miközben ezeket írom, jobbra békák üvöltenek, a hátam mögött meg egy kabóca, mintha flexelnének a fülem mellett...

Megnéztük a múzeumot, a taoizmus történetéről, este a város hősöktere méretű főterén ezredmagunkkal üldögéltünk. Ez a hely a tajcsi bölcsője, az egy főre eső yin-yangok száma itt a legnagyobb, a főtér is az, az utcakövek is, a csatornafedőt még kihagyták, de visszanézünk pár év múlva :)))

A pelenkaeladás ebben az országban a legkisebb szerintem, a kicsik alul kivágott nadrágot kapnak, ahol érik, ott csak leguggolnak és kész is... a nők több féle koreográfiát táncolnak a tér szélein, másik széleken énekelnek, zenélnek, középen keringőznek. Csodás ez a közösségkeresés, nagyon irigylem.

ami még vicces, hogy ha nem tudnak velünk beszélni, kínaiul leírják a dolgokat, megszokták, hogy országon belül működik, hisz olyan különbözőek a dialektusok. De ezen mi jót mosolygunk, úgyhogy pálcikaemberekkel támadunk, majdnem egy vonatot is rajzoltam, de szerencsére Dzsó a tabletjén megtalálta az offline fordítóban az írásjegyét. Persze ez se 100% mert sokszor más szót használnak rá.

a vasútnál a tábláról olvasás már profin megy, Chongqing pl palota+fésülködés...

Azt meg el is felejtettem, hogy első vakrendelésünk megtörténtba huashan aljában.  Bementünk egy étterembe, itt minden étterem, ahol enni adnak, és le lehet ülni. Az étlapon minden kínaiul volt. Esélyünk sem volt, sehol senki, csak a tulajok. Kiválasztottunk ár alapján valamiket. Tudtuk, hogy ami drága, abban hús van, de nem akartunk húst, hiába játszotta el a srác az összes állatot a galambtól a disznóig. Kihoztak fekete színű tojásokat zöldséggel, meg valami uborkás dolgot, ez ott nagy divat, az emberek uborkát rágcsálnak mindenhol, vagy előre csomagolt virsliszerű bigyot, aminek a közepében csont van, nagyon gusztustalan... Meg hoztak cukrozott paradicsomot. Ezeket ettük meg, nagyon jól laktunk. Mindig sok a kaja, ez bíztató.

a biztonság kedvéért vettünk két vedres levest estére. Forró víz mindenhol van. Ez olyan, mint a nálunk is kapható tésztalevesek, csak kis papírvederben, van benne műanyag villa is.

Ma este meg olyat ettünk, hogy spenót, zöldbab, talán tésztával, jó csípős volt, de a bal fülemet nem dugaszolta ki, viszont folyamatosan fújom az orrom. A másik pedig zellerszár, újhagyma, paprika és valami helyi kolbász, nem is tudom, mi volt benne, de csípet. Ilyen fűszerezés nálunk nincs, nem tudnám meghatározni. Nagyon finom volt.

Egyébként kínában általában eggyel több ételt szokás rendelni, mint ahány fő az asztaltársaság.  A levest pedig úgy eszik, hogy egyik kézben a pálcika, másikban a kanál, és egymás után szürcsölgetik. Pl a Momotaroban a rament így eszik az ázsiaiak Pesten.

Folytatom még